2017. február 5., vasárnap

Alszik a lány

Alszik a lány. Nem akar ébren lenni. Nem akar felelős és szabad lenni. Nem akar mások előtt megjelenni, nem akar az álmaiért bármit is tenni. Nem akar felnőni, nem akar gyerek lenni, ezért inkább alszik. Alszik, mert nem akar fényt sem, el akar bújni a sötétben. Nem akar a világ gondjaival élni, hiszen neki is megvannak az övéi. Gondolkodni meg végképp nem akar, ezért alszik, mert az ápol s eltakar. Nem akar mozogni, nem akar enni, még csak nem is akar levegőt venni. Nem akar szeretni és szeretve lenni.
Nem akar álmodni sem.

Alszik a lány, hogy mindezt elkerülje.
Nem lenne tán jobb?
Aludni örökre...

2017. február 2., csütörtök

Szavak

Az ember csak azt értheti meg, amelyet saját maga teremtett


Föld. Kétféleképpen is értelmezhetjük, - mondanám - az egyik lehetséges mód a Nap körül keringő bolygó, ez esetben nagybetűvel írjuk, míg a másik értelmezésével a kavicsból és porból álló keveréket takarja a kifejezés, ekkor kisbetűvel írva. 
Ezek is mind csak szavak. Egyik sem pontos. Ezért fordítok annyi figyelmet a viselkedésemre. Mert ugye annyi más kommunikációs eszköz van a szavakon kívül. Bár azok sem pontosak. Egyedül maradtam a gondolataim között. És milyen lehet annak, akinek alapból kevesebb ilyen eszköz áll rendelkezésére? Nagyon ijesztő, hogy szavak nélkül már gondolkodni sem lehet, mivel azok a gondolatok, melyeket nem foglalunk szavakba, meg sem maradnak. Csak álmodni. De az sem marad ám meg, ha ébredés után nem mondod el magadnak, hogy mi volt benne, szavakba foglalva. Hát igen, az emberi felfogás ennyire véges. A szavak bilincselik meg. Viszont e bilincsek nélkül még arra sem lennénk képesek, mint most.
Még egy bizonyíték arra, hogy az ember csak azt értheti meg, amelyet saját maga teremtett. Csak, hogy a kommunikáció vonalán maradjunk: érti itt bárki is a másikat? Nem, nem érti, csak azt érti belőle, amit a másik mond, vagy amit csinál, de azt, hogy mindezt miért, azt már nem. A pszichológus sem érti, mert ő is, mint mindenki más, csak saját elméletet gyárt mindennek okáról. És ugye az saját. De, ha nagyobb távlatokban gondolkodunk, akkor is ez van. Az összes tudományág ilyen. Ezért adunk mindennek nevet. Mert a nevet, azt már értjük. Értjük, hogy hogyan működik a fotoszintézis? Igen, olyan szinten igen, hogy el tudjuk mondani, hogy mi, mivel, mit csinál. De elő tudtuk már állítani mesterségesen? Nem, mivel az alapjait, illetve a teljes egészét nem tudjuk megérteni, mert nem mi csináltuk. Nem véletlenül gyártunk atommodelleket, mert másként felfoghatatlan számunkra. Mindent a saját felfogásunkon belülre tömörítünk saját magunk által létrehozott eszközökkel, ide tartozik az összes (legtágabb értelemben vett) jel.