Művészibb bejegyzések

Alszik a lány

Alszik a lány. Nem akar ébren lenni. Nem akar felelős és szabad lenni. Nem akar mások előtt megjelenni, nem akar az álmaiért bármit is tenni. Nem akar felnőni, nem akar gyerek lenni, ezért inkább alszik. Alszik, mert nem akar fényt sem, el akar bújni a sötétben. Nem akar a világ gondjaival élni, hiszen neki is megvannak az övéi. Gondolkodni meg végképp nem akar, ezért alszik, mert az ápol s eltakar. Nem akar mozogni, nem akar enni, még csak nem is akar levegőt venni. Nem akar szeretni és szeretve lenni.
Nem akar álmodni sem.

Alszik a lány, hogy mindezt elkerülje.
Nem lenne tán jobb?
Aludni örökre...


Álom

A raktárban állok, ahol a vámon elkobzott dolgokat tartják. Kezemben egy szelencét fogok. Kinyitnám, ám lakat van rajta. A tartalma nem rejtély számomra: papirusztekercsek, melyek az életről mesélnek.
A szelence elkezd melegedni a kezemben, már szinte forró, ezért leejtem. Fény szivárog ki a teteje alól, rezegni kezd, majd hirtelen elpattan a lakat. A tető felugrik, és vakító fény tölti be a raktárt.
A szemem elé kapom a kezem, majd, amint a fény csillapodik, leengedem a karom.
Egy mezőn állok. Szélcsend van, egy fűszál sem mozdul. Hirtelen egy "sssss" hangot hallok mögülem. Odakapom a fejem, és egy baglyot látok elrepülni felettem. A karmai közül egy girbe-gurba faágat ejt a lábam elé. Lehajolok érte. Érdekes a rajzolata. Emlékeztet valamire, de mielőtt rájönnék, mi az, egy hűvös pukkanást érzek a bőrömön. Felnézek: buborékok szállnak mindenfelé lustán a levegőben. A naplemente narancsos fényei szivárvánnyal keverednek a buborékok törékeny felszínén. Bizonytalanul felemelem a karom, és a bot végét lassan hozzáérintem az egyik gömbhöz. Az vízpárát széthányva kipukkan, attól a ponttól kiindulva, ahol a bot hozzáér, felszámolja saját magát.
Ekkor szellő simogat végig a mezőn. A lemenő napot gyorsan mozgó felhők takarják el. Az ég beborul, elered az eső, majd, mintha egy pillanat alatt tél lenne, havazás veszi át a helyét. Megállíthatatlanul havazik, szinte zúdulnak az égből a hópelyhek. Próbálok menekülni, egyre nehezebben gázolok az először térdig érő hóban, ami pillanatok alatt eléri a mellkasomat, majd teljesen betemet. Kétségbeesetten próbálok kijutni, csak ások, ások, már kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha kijutok, fárad a karom, a lábam, majd, mikor már pont feladnám, sikerül kitörnöm.
A lendülettől négykézlábra esem, körülöttem hódarabok. Pár lélegzetvételig úgy maradok, kifújom magam. Amikor felnézek, egy pillanatig elbizonytalanodom, hogy kijutottam-e a hóból, mert amerre nézek, opálos fehérség vesz körül. Felállok, futni kezdek a ködben, ki akarok innen jutni, ám hirtelen egy kemény falnak csapódom. Visszafordulok, és megint futok, most már óvatosabban, egészen addig, míg megint kőbe ütközöm. Fogást keresek rajta, mászni kezdek, hátha felül kiutat találok. Pár felfelé tett lépés után a fal visszafelé kanyarodik. Fél kézzel tovább tapogatózom, de csak plafonra találok. Egy barlangban ragadtam. A lábam megcsúszik, leesem.
Vízfolyás hangját hallom magam mellett. A földből áttetsző, aranyosan fénylő folyadék csörgedezik. Egy ujjamat belemártom, lenyalom róla a nedvességet: fehérbor! Követem az eret, mígnem kijutok a ködből egy tágas terembe, melynek a falait a talajtól a plafonig képek fedik.
Pont előttem, szemmagasságban, látok egy szabad falfelületet. Valami azt súgja, az ujjammal rajzoljak rá. Odamegyek, s a mutatóujjamat a kőhöz érintem. Egy folt keletkezett alatta. Ettől felbuzdulva megformálom a szelencét. Mikor elégedett vagyok az eredménnyel, hátralépek. A rajzom életre kel, és megint fény látszik a teteje alatti résekben. Aztán kinyílik, és megint eláraszt a világosság. Ezúttal magabiztosan lehunyom a szemem.
Mikor kinyitom, újra a raktárban vagyok. Időközben beesteledett, immár éjjel van. A szelence eltűnt, s vele együtt a papiruszok is. Ettől csalódott leszek, dühödten rontok ki a raktárból, könnyeimmel küszködöm, majd hirtelen megtorpanok, letaglóz a felismerés. Megértettem.

Melegség árad szét a testemben, és nem érzékelek semmi mást, csak a dobogó szív hangját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése