2017. október 8., vasárnap

Gondolatmenetek

Az intelligens ember figyel. Az okos felhasználja az így szerzett információkat. A zseni meg is érti azokat.


Érdekes leírni egy gondolatmenetet. Mire leírod, már rég nem ott tartasz, és azáltal, hogy leírod, a jelentése is más lesz. De már ha a fejedben szavakba foglasz egy gondolatot, már az is kicsit változtat rajta. Néha pont a szavak miatt érted meg, vagy döbbensz rá mélyebb igazságokra, mivel a szavak lehet, hogy pont a jelentésbeli (a gondolat és a leírására használt szó eltérése) különbségek miatt rámutatnak más dolgokra is. Máskor viszont csak veszítenek a jelentésükből a szavak által.

Hát még milyen visszaolvasni. Igazából ezek arra jók, hogy újra eszedbe juttassák azt a gondolatmenetet, amit próbáltál belesűríteni. Olyan, mint amikor ráírsz a kezedre egy szót, hogy majd ha ránézel, rögtön eszedbe jusson az a dolog, amire emlékeztet. Olyanok, mint a file-ok a számítógépen, hogy látod a nevüket, és tudod, hogy vannak, és ha éppen látni akarod az adott dolgot, akkor rákattintasz és megnyitod. Csak itt ezeknek a szövegeknek az elolvasása a kattintás, a file maga meg a gondolat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése